A másodévbe már nagy lazasággal vágtam bele. Csomó ismerőssel, és biztos pozícióval. Minden nagyképűséget nélkülözve, meghatározó alakja voltam a helynek, de ugyanígy a városnak is.
Azt nem hinném, hogy részletezni kellene sokatok előtt, hogy milyen előnyei meg hátrányai vannak, ha az ember kisvárosban él. Ha már amúgy is megvolt a ziccer, akkor beszéltek is róla sokan. A négy fal közül is kijutnak az ilyen hírek, és a fiatalok beszélnek. Így jobban sikerült a dolog, mint azt vártam.
Na, nem szállt a fejembe a dicsőség, de bevallom, jól esett, hogy az akkori helyzetet kihasználva, és a sikert tovább görgetve számtalan embert ismerhettem meg. Onnantól meg csak rajtam múlt, hogy mit is kezdjek a hírtelen jött népszerűséggel. Ennek csak egy apró cseppje volt az első évi mutatvány, a többi már mind abból jött, de a szövegnek, meg a személyiségnek elengedhetetlen szerepet kellett adni ebben.
Ez az évfolyam ebből a szempontból sokkal termékenyebb lett. Nem csak azért, mert a városban élő barátaim többségét ez idő alatt szereztem, hanem mert jöttek olyanok is, akik a későbbiekben nagy hatással voltak rám. Ekkor jött például a csoportba egy vidéki srác, azt hiszem az akkori iskolájából kirakták. Jó arc volt, sokat ökörködtünk, és volt közös témánk is már az elején, mert ő is imádta a jó filmeket, akkoriban meg a kalózmásolat készítés a virágkorát élte. Képben volt zenében is, meg úgy egyébként majdnem minden téren, persze az intézményben oktatott tudományok kivételével. Hamar beilleszkedett, és oszlopos tagja lett a hátsó sornak.
Többnyire ő szerezte később a vicces botanikai csodákat rejtő kis zacskókat, meg a legfrissebb mozi sikereket és zenéket. A legnagyobb hatást kiváltó ember azonban mégsem ő volt. Egy másik fiú, Snoopy. A következő poszt majd róla fog szólni, de mindent a maga idejében.
Tehát másodéven már mentek a nagy bulik. Jártunk mi diszkóba, bálba, klubba, kocsmába, szőlőhegyre, pincéhez, utcára, bárhova ahol jókedvet szimatoltunk. Főképp a mámorról szólt ez az idő, sok-sok éjszakázással, de a csúcs csak évekkel később következett.
A tanárok már kezdtek ismerni minket, próbáltak alkalmazkodni a helyzethez, mi pedig nem könnyítettük meg a dolgot. Ebben az évben került ide a Prof is, róla már olvashattatok. Jött ugye a filmes srác, meg Snoopy is. Ugyanekkor kezdtünk (vissza)élni az ofő jóindulatával is. A fröccsöt sörre váltottuk, meg töményre, és a bevitt dózist is növeltük időről-időre.
Ekkor történt többek között, egy emlékezetes hosszú hétvége is. A csoport szervezett keretek között lazítani készült, hogy mindenki értse; iskolai kirándulás. Egy Zala-megyei kis zsáktelepülés panziójára esett a választás, főképp mert a klikkesedés már lezajlott ekkorra. A férőhely pont elég volt, 4 szoba az emeleten, alul kocsma, étterem. A kemény mag képviselte magát, fiú és lány oldalról is. Nem volt nagy létszám, de a legjobbak. Ekkor már a filmes srác meg Snoopy is ott volt, de a filmes nem jött valamiért.
Neki indultunk a nagy túrának, olyannyira, hogy első este az étterem és a kocsma közösen sem tudta olyan gyorsan hűteni az üveges Sopronit, hogy a vendégeket, de főképp minket ki tudjon szolgálni. Aznap éjjel az 4 fiatal fiú 124 üveg sört ivott meg estétől hajnalig. Én konkrétan az erkélyen ébredtem reggel arra, hogy az üres üvegekkel teli asztalról a göngyöleget lefújja a szél, mert valamelyik barom reklámszatyrot húzott a palackokra. A többiek is szerteszét, én még délelőtt sem fogtam fel, ki megy el mellettem a lépcsőn, sőt azt sem hogy elmegy valaki.
A megkésett reggeli viszonylag jót tett és utána túrázni indultunk a dombok közé. Egy darabig még élveztük is, de a szintén másnapos Pedó (az ofő) úgy elkeveredett, hogy már magunk felett láttuk a keselyűket körözni 3-4 óra kóválygás után a zalai dombokon. Az előző este történései csak ráerősítettek a dologra, de végül találtunk egy erdőirtó bandát. Mondjuk, lehet hogy fa tolvajok voltak, de mindegy, tudták merre kell a faluba visszajutni. Végül persze nem oda jutottunk, hanem valami pincesorra, de ott már telefonált a Pedó a panziósoknak, hogy segítsenek már visszakeveredni, mert nincs remény tovább.
Napnyugtára értünk vissza, de az utolsó 500 métert egy szutyok búzamezőn keresztül tettük meg, amitől véresre vakartuk magunk, a csajok lába meg úgy nézett ki, mintha az inkvizíció idején 100 botütést kaptak volna vádlira valami izmosabb hóhértól. Mivel az egész nap elment erre a ténfergős szenvedésre, ezért zuhany után rögtön kezdtük is bepótolni az elvesztett időt meg folyadékot. Ismét erős buli kerekedett, a fiúk fenn pusztítottak, a csajok meg lementek a Pedóval az étterembe. Ott már hajnal felé volt a helyiekkel közös harmonikázás, a vele együtt járó kezdetleges karaoke partival, meg szintén jelentős fogyasztás mindkét társaság részéről. Én a felvételeket csak később láttam, de még a félhomályban is lehetett látni a borgőzt a levegőben a VHS-en.
Azt hiszem volt egy kultúr nap is, amikor valami fergeteges agytágító helyekre mentünk, de ez nem ragadt meg annyira, mint a többi este. Az előzőben is csak az volt a jó, hogy aznap nem a pótágyon, hanem rendes ágyon aludtam, és a túra végén lebaszhattam a földre a tetű nehéz pakkot, amit nekünk kellett cipelni a csajok helyett, mert mégis csak úriemberek vagyunk.
Hazafelé benéztünk Hévízre, épp valami fesztivál volt. A busz hátsó részét teleraktuk sörrel, mert hosszú az út hazáig, és azért mégis már, nem a suhanó fákat jöttünk nézni. Szerencsétlen sofőrnek biztosan az volt élete utolsó fizető csoportja, mert két szomszédos falu között is legalább egyszer megállítottuk, hogy vége öreg, le kell szállnom, mert gondok lesznek vizelés ügyben. Ez ment egész hazáig, szerintem többször álltunk meg, mint a helyközi bokorjáratos busz, de megérte. A start-stop rendszert már csak kifinomult énekhangunkkal tudtuk tetézni, amit még zseblámpás és lézerpointeres diszkó fényekkel spékeltünk meg. Egyik buszállomáson már ott akart hagyni minket Snoopy-val a fószer, mert a tömött pályaudvaron az ajtónyitástól számított 2mp-en belül már ott hugyoztunk röhögve a bokornál kb. 300 emberrel körülöttünk, és akkor még volt vagy 100km hazáig.
