A Szétcsapott csütörtököt mi sem követhette volna szebben, mint egy jól elcseszett péntek. Simán bealudtam az asztalnál ülve, ami elég necces úgy, hogy ülnek melletted még hárman az irodában. Semmi para nem volt amúgy. Bevertem két nagy pohár kávét, de éreztem, hogy nem…
Hazafelé
2010.01.24. 20:24Címkék: it telefon munka utazás alvás csaj nosztalgia titok szeretlek snoopy köszönöm emberismeret vezető netti hívás örökkön örökké mindenért az egy aki mindent visz
FélBetépve
2010.01.24. 19:35A csütörtök kifejezetten erősre sikerült ezen a héten. Gyenge kezdés után erős visszaesést hozott a nap, aztán meg szétcsaptuk magunk Zsével. Kezdődött minden azzal, hogy Zsének le kellett jelenteni a munkalapokat, ami nem épp IT feladat, de legalább mi makróval gyorsan meg…
Címkék: it munka alkohol buli tévedés alvás forralt bor nosztalgia kék zsé jäger vbk flamó spuri hubertus kék világ kék zóna
Kisködmön
2010.01.20. 20:14Szokás szerint el vagyok havazva, ami még így télen nem is olyan meglepő, főképp ha a hó is esne. De milyen szerencse hogy nem, mert utálom, és ha szeretném, akkor most örülnöm kellene, pedig nagyon utálom! Ez után a kezdeti képzavar után nem is tudom hogy lehetne stílszerűen…
Címkék: it munka hó emberek idióta support szerelés matyó hímzés log.picsák
Asztaltánc
2010.01.16. 13:25Hétvége, szombat kora délután! Az ablak nyitva a januári hideg ellenére és valami vidám vasárnap feeling van lenn az utcaszinten egy szemközti teremben. Kicsit benézték a naptárt, mert ugye szombat… Amúgy nem rossz zene. Hasonlít kissé a jammelésre meg az örömzenére, ami…
Címkék: it költözés munka hétvége internet kávé alkohol idióta szerelés snoopy zsé netti flamó cipi tükörország
Űrlap az örökkévalóságnak és a világmindenségnek
2010.01.13. 20:32Előfordul, hogy téved az ember másokkal kapcsolatban. Nem tartom magam egy különleges tehetséggel megáldott emberismerőnek, de szeretnék hinni benne, hogy többnyire jól ítélem meg az embereket. Ma megkaptam rendesen az oltást. A HR vezetőtől, meg a logisztikás picsától.…