A csütörtök kifejezetten erősre sikerült ezen a héten. Gyenge kezdés után erős visszaesést hozott a nap, aztán meg szétcsaptuk magunk Zsével.

Kezdődött minden azzal, hogy Zsének le kellett jelenteni a munkalapokat, ami nem épp IT feladat, de legalább mi makróval gyorsan meg tudjuk oldani a dolgot. Sokkal gyorsabban, mint ha mindenki más ezt nyomná egész nap, megállás nélkül. Végül is ez lett a srác veszte.

Összeírta a makrót, elindította és beindult a gépezet. Mindezt reggel fél nyolckor. A proci felpörgött, a makró futott, minden a legnagyobb rendben ment a maga útján. De hiába informatikus mindegyikünk, hiába van állítólag kiemelkedően magas problémamegoldó képességünk és rendszerszemléletünk, néha hiba csúszik a gépezetbe.

Fél négy előtt telefonált a könyvelő csaj, hogy mi a csudát könyvelgetünk mi még 2009-re? Összenéztünk, de már tudtuk, hogy baj lesz. Én előtte ott voltam náluk majdnem egész délután, mire a ficsúr kabátos gyerek belőtte a másik WorkCentre-t. Már akkor furcsa volt, hogy csak néz a csaj, mered a képernyőre, aztán csak nézi az adatokat. Elkerekedik egyszer csak a pupillája, meghül benne a vér az összegek láttán. Odahív még egy nőt, hogy nézzék ketten. Már fogják a fejüket, vakaróznak, fogalmuk sincs mi van. Végül azért eljutottak Zséig, és borult a bili.

Kiderült, hogy az oszlop tetején elfelejtette átírni az évet 2010-re, aztán a lejelentések meg csak pörögtek egész nap 2009-re. Fasza! Ezt nem lesz leányálom kijavítani. Teljesen összetört a gyerek. Én meg jól megszívtam a WorkCentre-vel. Belőttük az IP-t, aztán feldobtuk a szerverre, de csak nem akart menni. Ott vakaróztam egy fél órát, mire Zsé kitalálta, hogy ő feldobja újra az egészet. Szerencsére bejött neki, én még talán most is ott ülnék és néznék.

Ilyen kemény nap után úgy gondoltuk, megérdemlünk egy sört meló után. A sörből forralt bor lett, az egyből meg négy. Közben ment a hülyeség, meg befutott néhány kétes kinézetű csávó is, de inkább hagyjuk. Elsőre is adtam volna nekik így látatlanban 3 év szigorítottat. Na mindegy. A bor mellé persze rövid is dukál fojtásnak, nehogy már nem. Kis Jäger, kis Hubi, aztán már minden rendben is van.

Ezek után ledobbantottunk egy másik élménykombinátba. Azon röhögött ez az idióta, hogy milyen luxus helyekre hoz mindig, mindezt a kocsma raktárában üldögélve a sok szemét között egy cigit tekerve. Elnyomtuk, beütött rendesen. Fél órán keresztül legalább azt sem tudtam melyik országban vagyok. Teljesen lelassított. Volt egy hard reset az agyamban, aztán benyomtunk megint a korsós VBK-val. Kemény este volt. Rég csaptam már így szét magam. Bebasztunk – betéptünk – megint bebasztunk. Pfff…!

A dolgok egész más perspektívában jelennek meg, mikor arccal lefelé fekszel a járdán!

Éjjel egykor ébredtem arra, hogy éhes vagyok, felkeltem és nekiálltam húst sütni zöldségkörettel. Az ízét ugyan nem éreztem, de biztos fasza volt, minden tudásom beleadtam, legalább is amennyi marad az embernek ilyen állapotban.

Utána már nem tudtam visszaaludni, ráadásul úgy bennem maradt a spuri, hogy még reggel sem akartam feltenni a szemüveget, mert teljesen ki volt tágulva a pupillám és olyan élesen láttam, mint valami elcseszett mezei sas madár.

Zsét annyira nem viselte meg a parti látszólag akkor, de másnap azért érdekes feje volt reggel, ahogy nekem is nulla alvással. De lesz még ennek folytatása, táncolunk mi még az ördöggel sápadt holdfénynél!