Az élet a legritkábban alakul úgy, ahogy azt tervezzük. Mondanák nálam okosabbak, de ha visszamehetnék a 4. évfolyam végére, semmit sem tennék másképp.

Négy év hosszú idő. Négy év alatt egy ember teljesen képes megformálódni, vagy akár átváltozni. Aki kettős életet él, főképp változik. De egyelőre csak az első változatnál maradjunk. Folytassuk onnan, hogy végre eljött a várva várt befejezés. Azt nem mondhatnám, hogy reményekkel teli szívvel vágtunk neki, bár ahogy emlékszem, igazából nem is gondoltunk erre. A sokszor már folyamatosnak és végeláthatatlannak tűnő bulik sem szakadtak félbe továbbra sem, viszont most érték el valódi csúcspontjukat ebben az időszakban.

Egy alkalommal meglátogattunk egy pincészetet a Balaton északi partján. Végül is nem volt nagy szám, nem voltunk sokat ott, de azért a kóstoltató pincehelyiség elég patinás volt és fényűző. Igazán az utazás része volt ennek is izgalmas. Az egyik srácot már odafelé kirakták a buszból, mert kicsit elvesztette a fonalat, ő menetrendszeri járattal volt kénytelen a startra visszamenni, de ott egy hangulatos kis kocsmában jól érezte magát az elmondások szerint.

Mi végül odaértünk a pincészethez, végigjártuk, megkóstoltuk, kicsit időztünk a partról csodálva a látványt. Vettünk néhány nem túl hosszú életű szuvenírt (értsd: üveg bort) és haza indultunk. A bódultság hevében én meg is kértem viccből az egyik lány kezét nagy röhögések közepette, de nem is sejtettem, hogy ennek később jelentősége lesz.

A hazaérkezést egy nagyszabású after követte a hétvégi háznál, egész éjszakás mulatság… amolyan szuvenír + minden ami van otthon pusztító parti. Elég erősre sikerült az este, én végül össze is keveredtem a lánnyal, akinek a buszon még megkértem a kezét, folytatva ezzel a játékot. Sajnos a részletekre nem emlékszem tisztán, de így történt. Nem indult nagy love-nak, csak hát, fiatalság – bolondság.

A lány végül pár hónapig a barátnőm volt, de a kapcsolat sosem teljesedett ki úgy isten igazából őszintén. Persze minden megvolt, aminek meg kellett történnie, az első romantikus csóktól kezdve a barátok húzó megjegyzéseivel fűszerezett éjszakáig. Volt valami abban a lányban, tényleg. Sosem tudtam mi, mert szép az kifejezetten nem volt, de valami megfogott egy pillanatra benne. Egy darabig próbáltuk a dolgot, de nem volt valami osztatlan siker, így hamar vége lett. Azt hiszem a szalagavató környékén.

Közben persze csomó dolog történt, de inkább tartogatok a második részre is pár történetet, egyelőre. Most inkább a szalagavató: szóval hülye egy dolog volt. Onnantól kezdve, hogy már azon összevesztek a gyíkok, hogy kinek ki tűzze fel, meg hogy milyen alakú és színű legyen. Nem értettem igazán, ezek amolyan női dolgok lehetnek. Én minden esetre nem élveztem túlságosan, de valahogy csak eljutottunk odáig.

Az ünnepség közben konkrétan szívrohamot kaptam majdnem, mikor a hátam mögött 1 méterre lévő hangfalból elkezdett minden előzetes nélkül üvölteni a Himnusz. Majdnem kiugrottam a sorból. Viszonylag eseménytelenül telt a protokoll rész; unalomig ismételt mondatok a beszédekben, kamerával rohangáló családtagok… stb. Azt hiszem a mi csoportunkból csak ketten szenvedtek kisebb vérveszteséget a tűzés kapcsán, mert végül a Pedó bökött mindenkinek, ezzel elejét véve a korábbi vitáknak, de a vita elé azért még néhány sört is vett gondolom.

Utána persze tradicionális bál. Ez a város másik pontján volt, a lánykák megint táncoltak egyet a szép ruhában, aztán mindenki elengedhette magát. Mire mi felgyalogoltunk oda, már a tánc fele lement, de nem bántuk, mert láttuk már egyszer, meg amúgy is, az útba eső kocsmában jó meleg volt és jéghideg sör. Na, ez a bál botrányosan unalmas volt, mondhatnánk, mérsékelt volt az érdeklődés. Kicsit a klikkek közötti ellenszenv, kicsit a rosszul ütemezett buszjáratok, kicsit meg az emberek miatt, ki tudja már.

Éjfélig szenvedtünk ott, nem volt egy leányálom. Én mentem volna hamarabb is, mert megbeszéltük előre, hogy egyik srácnál utána after lesz, és tudtam, hogy sokan már ott vannak. Én is csak a lány miatt mentem a hivatalos bálba. Éjfélkor már nem bírtam tovább és mondtam neki, hogy lassan menni kellene. Még egy barátnőjét meg kellett várni, amíg megissza az italát, meg befejezi a bájcsevejt valakivel. Hát ez tartott vagy fél kettőig. Totál kivoltam már. De végül elindultunk a nagy mínuszokban, februárban.

Életem egyik leghosszabb útja volt, mert azt hittem csak a jégbe fagyott tetememre találnak rá reggel az arra járók. Végül odaértünk, de addigra már mindenki ki volt ütve. Az egész ház terítve volt üres üvegekkel, meg a nappali elpilledt arcokkal. Erről lecsúsztunk. Ittunk még egy-két pohárral, aztán a szobába indultunk, amit előre lestoppoltunk magunknak.

Olyan meleget én még nem éreztem. 4 körül arra ébredtem, hogy a lány mellettem csak liheg meg forgolódik, és az én homlokomról is folyt a víz. Valahogy letekertük azt a sz*rt, de csak miután 20 percet levegőztünk a konyhában, meg ledöntöttünk két pohár jeges vizet. Utána viszonylag jól voltunk már, sikerült is reggel 8-ig kb. aludni valamennyit.

Azt hiszem pár hétig tartott még a nagy szerelem ezután. Sokat mesélt a családjáról, meg hogy milyen gondok vannak. A szülei elváltak, az apja nem nagyon foglalkozik velük, az anyja meg bekattant és még azt hiszi óvodás. Sokat veszekednek, de nincs hova mennie… stb. Elég nehéz helyzet egy fájdalmakkal teli emberbe életet önteni. Bulizni szeretett, de valahogy mindig ott bujkált benne ez a dolog. Egy alkalommal még voltunk Snoopy-éknál éjszakázni ketten. Megkaptuk a szobát, meg jól tele is töltöttük magunkat aznap este. Az ajtó másik felén meg ott tobzódott a sok hülye az előtérben, hallgatták a zenét, meg ment az oltás. Hát fantasztikus éjszaka volt, mondhatom.

A vége nekem már nem tiszta, de nem ilyenre vártam, ha jól emlékszem. Végül is az élet ment tovább utána is, nem is rosszul, csak az embert persze bántja a dolog. De ugye; az élet a legritkábban alakul úgy, ahogy azt tervezzük.