A gondok forrása persze a barát hiánya volt, kár is lenne szépíteni. Addig minden rendben volt, amíg este nem lett és telefonálni kellett, vagy nem jött egy iskolai szünet, hogy utazhassanak egymáshoz. Azért nem panaszkodhatunk, mert így is egy csomó eszméletlen alkalmat éltünk át együtt. Például barátságunk elején itt voltak az első végigmulatott esték, az első családtól külön töltött szilveszterek, hajnalig tartó tivornyák, nagy alkoholos mámorok.

Próbáltuk beütemezni helyesen a megváltozott körülményeket és időbeosztást. Nagyjából sikerült is, de sosem volt tökéletes. Ugyanígy a lány sem a mi barátunk számára. Persze mondják, ha szerelmes valaki, akkor nem egészen lát tisztán, pláne ha az első komolyabbnak tűnő kapcsolatról van szó az életében. Mi, külső szemlélőként nem jósoltunk már az elején sem nagy jövőt, de azért meg kell hagyni, becsülettel tartották maguk.

Az idő múlásával egyre inkább rossz néven vettük a lelépéseket és az elkötelezettség hiányát a baráti társaság iránt. Ők addigra már buzgón tervezték a közös jövőt, ami ennyi idős korban azért kicsit nevetséges volt, még nekünk is. Addig rendben van, hogy ha összejön, akkor legalább egy városban tanuljanak, de hát az is még évekre volt pláne az esküvő meg a gyerekek. Bár nem hiszem, hogy ez utóbbiakról komolyan gondolkodtak volna, de sosem tudtuk meg igazán.

Ahogy sejteni lehetett, a pohár végül betelt. Sajnos az évek során megkoptak az emlékeim, de úgy rémlik, a lánynak olvastunk be elég rendesen, meg úgy elmondtuk a véleményünket a világról. Persze nem hárman, csak ketten, a Professzor úr és én. Kázmért annyira nem mozgatta, ő már ovis kora óta a Sintér haverja volt. Ugye nem kell nagyon ecsetelnem, hogy nem arattuk osztatlan sikert ezzel. De hát ebben az életkorban az embernek ami a szívén, az a száján.

Végül is a Sintér jól megharagudott ránk, évekig még az utcán sem köszönt vissza nekünk. Így utólag persze felnőttként érthető, hogy nem minket választott, hanem a szerelmet. A lánnyal még húzták egy ideig, de aztán belátták, hogy talán mégsem erről álmodtak. Pontosan nem tudom hogy lett vége, de abban biztos vagyok, hogy nem miattunk, mert jóval később szakítottak.

Azóta sem békültünk ki igazán, pedig ennek már bőven több mint 10 éve. A Professzor úr, amíg itt lakott a városban, a végén egész jól kijött vele újra, de már sosem volt ugyanaz.  Most, hogy már egy modern korban élünk, én is tudok tájékozódni, ha máshonnan nem, hát a közösségi oldalakról. Annyit tudok, hogy végül a Sintér főiskolára ment jó messzire és talán ott találkozott a mostani párjával. A köztes idő kiesett, mert én is távolra kerültem. Boldognak tűnnek, és most már ők is felnőttek. Szép gyerekkor… rég volt már, tán igaz sem volt.

Így a Sintér és Kázmér nélkül a nagy csapat sem létezett többé, és új útra kellett lépnünk a Proffal.