Reszket a madárijesztő

 2009.12.15. 19:13

Meg vagyunk mentve! Elolvastam az összes önéletrajzot. Korábbi felvetésemmel kapcsolatban, miszerint itt mindenki meg van kattanva, be kell ismernem, hogy tévedtem. El vagyunk látva bőven informatikusokkal a következő évekre. A kezdeti csalódottságom azonnal szertefoszlott, amint kezembe vettem a pályázati anyagokat. Hála istennek olyanok jelentkeztek, akiknek valami közük is van a dologhoz.

A legnagyobb csalódást azonban egy helybéli srác okozta, akinek nagyon bíztató referenciái vannak. Szegről-végről még hallottam is róla egész jókat. Ma felhívtam, hogy találkozzunk személyesen, ha lehet, még a héten. Itt viszont lerombolt mindent, amit addig felépítettem magamban. Már ahogy felvette a telefont, az magában kiábrándító volt. A hanghordozása meg egyszerűen… szóval még én kérek elnézést.

Azt már rég megfigyeltem, hogy Magyarországon nincs valami nagy keletje a kommunikációs kultúrának. Jól van, hiszti, elismerem, de annyi már legyen benned, hogy ha egy általad ismeretlen telefonszám jelenik meg a kijelzőn, akkor legalább értelmesen mutatkozz be, pláne ne azzal indíts ezek után, hogy tegeződve megkérdezed, hogy mit akarok.

Még azt megértem, hogy jelenleg dolgozol a Flextornics-nál, és annyira nem vág hasra, ha nem te leszel a befutó. De legalább ne éreztesd akkor mikor a leendő munkaadóddal beszélsz. Tudom, hogy nem fizetnek rosszul a robotmunkában sem 3 műszakban, de ha neked ez a karrier csúcsa, meg hogy lenyomsz napi 300km-t busszal, akkor kérlek, legyen ahogy akarod. De hogy akkor mi a búbánatos büdös fenének jelentkezel, azt nem értem. Tehetsz egy szívességet, és ne rabold az időm.Bocs, hogy zavartunk, és állást akartunk ajánlani jó pénzért!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik alak ezzel szemben kellemes meglepetés. Jószívű, nyílt gyerek. Meggyőző helyeken dolgozott, nem vág a szavamba és nem okoskodik már az első találkozás alkalmával. Én tuti mellette fogok lobbizni csütörtök délután. Egész kellemes volt vele beszélgetni, komolyan. Amikor ma felhívtam, nem akadékoskodott, pedig éreztem, hogy nem a legjobb időpontot mondtam neki. Egyszerűen csak közölte, hogy megoldja. Ez a fiú kell nekünk! Akarom, hogy ő legyen! Remélem, nem csesz el mindent a fizetési igény kérdésnél. Megbízható, látszik hogy nem adná könnyen magát, talán még a klimaxosok kiképzését is bírná.

Amúgy meg felhúzott az egyik szerencsétlen is, akivel még korábban találkoztam. Tudjátok, az ECDL-es, 30évesensosemdolgoztammég úr. Elég pökhendi stílusban hívott, hogy szerdát beszéltünk meg, de őt még nem hívta senki eddig. Hát bazz’ bocs hogy mi dolgozni járunk ide, nem pedig veled beszélgetni, meg nem te vagy az első, akit hívunk a kimagasló végzettségeiddel. Kispajtás, ilyen iskolákkal meg referencia nélkül, nem épp a te eszedtől reszket a madárijesztő a búzatáblában! Mikor közöltem vele, hogy kb. mikor lenne esedékes, már az is egyszerűen csak letegezett… hát anyádat tegezd, bassza meg. Lehet, hogy egykorúak vagyunk, de attól nem tűnsz jobb arcnak, hogy az elődöd spanjának akarsz feltűnni rögtön 2 perc után. Egyelőre még nem ittuk meg a pertut öcsém, meg nem is fogjuk ilyen stílussal. Alapban nem vagyok ekkora nagyképű fasz, de azért azt jegyezzék már meg, hogy nem haverkodni kell ide bejönni, hanem dolgozni, és ez egy hivatalos beszélgetés, nem egy baráti találkozó. Ha civilben találkozunk, persze hogy én is letegezlek, de nem egy állás megpályázásával kapcsolatban a kiszemelt cégnél, elsőre.

Na jó, befejeztem a nyáladzást mára. De ezt ki kellett írnom magamból.

Rohadt bútorgyár sem tudja már legyártani a kinézett hálószobát, most kereshetek másikat. Pedig oda voltam érte teljesen, meg vissza. De a mikroval úgy tűnik nem futottam lyukra. Felhívtam a webshop ügyfélszolgálatát, megkérdeztem van e raktáron, nincs. Nem baj, mikor lesz, kb. 1 hét. Azonnal ide nekem az elsőt! Rendben, rendelést lead, visszaigazol, téma lezárva.

A köcsög hűtővel is már érzem, hogy megjárom. Amit kinéztem, nem volt egy shopban sem épp, csak egy másik gyártó hasonló modellje. Az annyira nem jött be, de próbálkozom. Meg tudnám venni az áhított változat nagyjából 180-185 magas változatát, ami engem nem is érdekelne, de a kialakított helyre csak olyan 170 körüliek férnek be. Fuck! Ebből már érzem, hogy az lesz, hogy be kell szabadítanom magam egy Media Markt-ba vagy egy Euronics, Elektro World… stb-be. Ott gyorsan szemmértékre belőni egy LCD-s hűtőt, aztán fény. Pedig jobb szeretek előbb mindent megtudni a termékről, mielőtt választok, de úgy tűnik, Magyarország továbbra sincs még teljesen felkészülve az online világra.

Ezt a tetves igazolványtartót is már második napja hagyom itthon. Pedig a számhordozáshoz kellene a T-mobile-nál. Így meg még vezetni sem tudok jogsi nélkül, mert az is abban van. Lassan meg hülyének néznek, hogy megkértem a számhordozási engedélyt, aztán meg mégsem megyek.

Snoopy is hívott a csütörtök miatt, meg egyéb munkaügyekben, de remélem, legalább a sör összejön a kettőből. Szerintem meggyőzöm a többieket, hogy holnap délután dobbantsunk a karácsonyi vásárra forralt bort fejteni az arcunkba, meg kalácsot. Úgy tűnik a fenn részletezettekből, hogy a csütörtöki nap miatt szükség is lesz rá. Szép az élet, sá-lá-lá-lá-lá!

 

Címkék: költözés munka vásárlás karácsony állás önéletrajz hívás pályázó

A bejegyzés trackback címe:

https://cimeazvolt.blog.hu/api/trackback/id/tr71600506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása