Megvolta búcsú! Sosem könnyű, nem is szeretem. Hiszek benne, hogy jól döntöttem, de majd az élet igazol, vagy megcáfol ebben. Minden esetre egy film szövege jutott eszembe; – aki tudja honnan, annak piros pont – „Uraim, megtiszteltetés volt Önökkel együtt játszani!”

Tegnap egész nap már csak lézengtem az üzemben. A leltár kész lett a hét elején, dolgom már nem volt. Nem szerettem soha azokat az üresjáratos napokat, mikor nem volt semmi. Az elején még lefoglalja magát az ember, hogy beszélget a többiekkel. Ilyenkor viszont semmi nincs, mert a fele csapat már nem dolgozik, a szokásos sivárságon túl is kihaltnak tűnik a telephely. Megszenvedtem sokszor az elmúlt évben az unalommal, de talán ezek az utolsó napok voltak a legnehezebbek. Már nem kezdesz bele semmibe, de ugyanakkor nincs is mit befejezni. Rettenetes.

A kollégáktól búcsúzni sem lehet rendesen, csak telefonon. Én is végighívtam mindenkit. Rendesek voltak, néhányban még szomorúságot is fel lehetett fedezni. Itt ki kell emelnem megint az üv-t, aki kifejezetten kitett magáért. Szép gondolatokat mondott, és azzal zárta a beszélgetést, hogy szerinte jól döntöttem. Mindezt olyan értelemben, hogy nem azért, mert nem csíptük egymást, hanem mert ő tudja a legjobban, hogy mi folyt ennél a cégnél, és ő lát bele a leginkább a jövőbe is talán. Mondta, hogy ha tudta volna, hogy ma nem leszek, másképp búcsúzik (értsd: egy üveg piával) de így sajnos nincs rá lehetőség.

Összeszedtem a kis csapatot este hétre. Ahogy már korábban mondtam, volt aki nem jött. A leginkább csalódott végül is Geery miatt vagyok, de nem haragszom rá. Párszor már búcsú buliztunk, pontosabban legalább 4szer. Bütyök hazament, de azt mondta bepótoljuk. Nem tudom komolyan mondta e, de innen is üzenem neki, hogy nagyon jól esett. A többieknek, akik most a leltárt nyúzzák reggel 6 óta pedig köszönöm a tegnap estét, nagyon jól éreztem magam.

Egy közeli egységet választottunk, fegyvernemnek pedig a pezsgőt. Töredelmesen be kell valljam, én 6 üvegig számoltam + 1 kör rövid + 1 kör sör + 1 kör szabadon választott. Kár, hogy csak az utolsó estén adódott erre először alkalom. Sokkal-sokkal jobban menne az a cég, ha összetartóbbak lennének, legalább egy hangyányit. És mi más kovácsolná hamarabb és erősebben össze az embereket, mint az ilyen közösen eltöltött esték?

Nem voltunk sokáig, éjfélre már ágyban voltam. Ők hajnalban mentek dolgozni, én pedig reményeim szerint 10-kor indulok. Mindent összevetve, nem bántam meg az itt töltött egy évet. Sok érdekes dolgot tanultam, sok érdekes embert ismertem meg. Habár a dolgok volt hogy rosszra fordultak, mégsem érzem, hogy nehéz szívvel kellene visszaemlékeznem rájuk.

Most pedig irány a zuhany. 10-re gálában kell lennem! Az év végi számvetést, meg a többi ilyenkor szokásos szösszenetet majd január első napjaiban olvashatjátok. Ma estére mindenkinek jó szórakozást, és aki nem jönne velünk, de mégis olvassa napjaink történetét, annak boldog újévet. Jövőre a téma megváltozik az egyedülálló fiatal pasi új városban, új munkahelyen, új emberek között, új lakásban, hussanós internettel (értsd: még nem köttettem be eddig), régi barátságok nyomában önmagát keresve a világban blogot ír a mindennapokról címmel.

Isten óvja tőletek a királynőt!