Annak örömére, hogy már két hete itt vagyok, tegnap elmentem kicsit lazulni, ami elég erősre sikeredett, de hát mit mondhatnék… jobb ha nem mondok semmit.
Aki a zenét keresi, megtalálja a jobb felső sarokban a mixpod-on. (az iPhone alakú lejátszó amiből a muzsika jön!)
Délután kettőkor Netti ébresztett. Tegnap még úgy váltunk el, hogy ha nincs dolgom, nagyon unatkozom, „vagy mit tudom én”, akkor beszéljünk ma is telefonon. Majd felhív. Szegény beteg, elérte valami komoly megfázás. Péntek óta otthon van, nagyon megviseli a dolog. Éreztem a hangján, hogy nincs minden rendben. Meg is kérdeztem, de azt mondta ok minden. Tudtam, hogy nem mond igazat, de nem akartam beleavatkozni.
Este rendbe szedtem magam, és mivel amúgy sem volt program, elmentem a kávézóba. Jó volt látni a régieket, a kékjeimet. Szilveszter óta nem is találkoztunk. Nagy volt a boldogság, és innentől ködös a történet. Nem is erőltetem magam, most nem tudnám összerakni a képet. Annyi csak, hogy itthon ébredtem Nettire kettőkor, és mikor kérdeztem tőle hogy mennyi az idő, csak annyit tudtam a válasz után kinyögni, hogy hajnal? Jótékony homály fedi a tegnapot, de valami fullos lehetett, mert még a résnyire felhúzott redőnyön beszűrődő fény is bántotta a szemem. A tükörképemre meg már ki sem térnék, mindenki képzelje el. Kb. mint akin átment egy úthenger.
Egy gondolat erejéig még maradjuk itt. Azt ugyan nem tudom mi volt, de telefon közben azért a biztonság kedvéért benyitottam a másik szobába, hátha… de szerencsére nem ért meglepetés. Valami lehetett, mert a körülményekhez képest jól vagyok, de jobb bele sem gondolni. Az eddigiek alapján így is nyilvánvaló, hogy a pokol kénköves tüzén fogok elégni.
Egész délután fel sem öltöztem. Minek. Ma már nem akartam sehova menni. Kaja van, sör van, a matracom a helyén, a TV működik, a noti mellettem, a többi meg nem érdekel. Detoxos nap van. Holnap meg úgyis indul előröl a hét, hogy a fene enné meg. Gondoltam jövő hétvégén hazamegyek kicsit. Pontot kellene már tenni a síelésre, meg Snoopyt is megköszönteném a nemrég elmúlt névnapja alkalmából. Max. bebaszunk megint, mi bajom lehetne?
Szegény eléggé ki van készülve úgy is. Biztosan ráférne egy görbe este. Sokat dolgozik, túl sokat. És ez most komoly, nem csak nyavalyog, mint régen. Alig látják egymást Pepsivel és ezt lehet is érezni rajta rendesen. De majd meggyógyítom én a lelkét és le is fertőtlenítem a sebeket egy kis okossággal, kizárólag szájon át alkalmazva, természetesen.
Nettinél is van egy kis gond. Teljesen el volt kenve délután és nem csak a betegség miatt. A fiú megígérte neki, hogy elmegy hozzá, meglátogatja a beteg kedvesét. De éjjel mégis a bulit választotta, és utána meg nem jött össze. Teljesen össze volt zuhanva szegény. Tiszta szívemből sajnáltam. Vigasztaltam kicsit, simogattam a lelkét, remélem tényleg segített, mert a beszélgetés végére már mosolygott és vidámabbnak hallatszott. Beszéltünk személyes dolgokról is, de megnyugtattam hogy nagyon hiányzik és ha balul sülnének el a dolgok, mindig marad egy utolsó mentsvár, ahol örökké szívesen látják és az otthonom az övé is ugyanúgy. Itt bármikor menedékre találhat és vigaszra lel. Amit együtt építettünk egykor, visszavárja! Remélem pár nap múlva csak egy rossz emlék marad neki ez a hétvége. De nincs jó előérzetem a jövőt illetően (a bejegyzés végét olvasd!), legalább is nem felhőtlen. Ne legyen igazam, nem érdemli meg ez a leány, hogy bántsák! Bárcsak... áhh... hisz tudjátok!
