Mint már korábban említettem a Prof még kisdiák koromból érkezett. Még nagyfiúnak éreztük magunk attól, ha kipróbáljuk a dohányzást, meg a nagyszünetben a fal mögött elpöfékelünk. Na a Prof ebben az időben érkezett hozzánk, az akkori haverok közé. A többi srác aki vele jött a másik műintézményből sokkal könnyebben belépett közénk mint ő. Az ő szülei, elég neccesek voltak.
Tulajdonképp csak az anyjával élt, meg két nagyszülővel az ikerházban. Nem volt egyke gyerek, volt egy öccse is, de az elég nyomi gyerek volt. Az anyja az évek során Zizi lett teljesen. Most olyan 50 körül járhat, de 20-nak érzi magát, és lassan több hapsija volt, mint nekem téli cipőm. A nagymama az előző rendszerben atom biztosan kém volt, legalább is annak képzeli magát. Nem volt ritka, hogy akkoriban 60 éves fejjel képes volt poharat rakni a falhoz, hogy hallja mi folyik a másik oldalon, nem kevés boldog percet, és magas labdát adva nekünk ezzel. A nagyfater meg egy állami szervnél volt egész életében. Amolyan katonás ember volt… nem egyszerű az biztos. A Prof faterja meg tűzoltó volt, de épp időben szerelték le, mielőtt még az alkoholgőzös leheletétől belobbant volna az egész százholdas pagony egy szép nyári délután. Persze a szülők elváltak, még mielőtt mi megismertük volna egymást. Ilyen háttérrel meg nem volt könnyű magasra kerülni, ezt bárki elismerheti.
Amikor reggelente bagózni jártunk a suli felé útba eső parkba, a Prof kifújta a füstöt és az ellenkező irányba futott minden slukk után, nehogy beszívja a ruhája a szagot. Volt ott vidámság minden reggel, képzelhetitek ezt a műsort. A piába is szerintem csak menekült később, mert nem bírta már a környezetet otthon. Az anyja egyik palija fel is akasztotta magát a garázsban, aztán ez a szerencsétlen is látta, de már nem tehettek semmit. Volt hogy összeverekedtek, volt hogy csak kiabáltak az anyjával. De semmiképp nem irigyeltem soha a srácot, nem tagadom. Azért azt meg kell jegyezni, hogy egy állat volt. Úgy be tudott rúgni egy marék apróból, hogy a fél város a csodájára járt.
Egyik este esernyővel jött kocsmázni, mert borús volt az idő. Persze nem esett végül, csak az ő józansági mutatója, nem is kicsit. Hazafelé szökdécselve – mint valami beszívott hupikék törpike – verte be az esernyőjével az összes redőnyt, amíg szét nem esett a varázspálcája. Végül a következő sarkon egy kábel elosztó doboz mögött összeesett és csak a két nagy talpa látszott ki mögüle, mint a Yetinek, vagy egy mesefigurának mikor megmurdel. Azért kb. 5 perc múlva mi is odaértünk, addig ott feküdt, és akkor még 2km volt hazáig legalább.
Egy másik alkalommal meg annyira bebombázott, hogy a főutcán kezdett hugyozni a széllel szemben sétálva – ugye sejtitek, hogy nem sikerült tökéletesen a mutatvány – majd végül sikerült nagy erőfeszítésekkel végig oldalba pisálnia az épp elhaladó tömött helyi járatos buszt, utána meg spuri volt.
Hát ez volt a Prof fiatalon. Életművész, mint mindannyian, csak ő másképp fejezte ki magát. Lesz még róla itt egy poszt, ott a csajozás és a mélyenszántó beszélgetések lesz a téma, de az már egy más életkorban volt.
Annyit még elmesélek, hogy azért lett Prof, mert mindent mindig jobban tudott, és sosem nyugodott bele más igazába. Azóta azért csiszolt már ezen a dolgon, de nekünk mindig Prof marad. Volt egy kattant ismerőse a másik nagyapjának – isten nyugosztalja – aztán az ragasztotta rá a nevet, meg a középsulis padtársa. Ezek ketten idióták voltak, a rozsomákos sztorikkal, meg a sok értelmetlen faszsággal, amit össze tudtak hordani.
