Az a jó a dolgokban, hogy újra lehet színezni őket, ha nem tetszik a végeredmény. Vagyis mindig van egy másik megoldás, ha nem sikerülne elsőre. Ez alól csak pár kivétel van, például az ejtőernyőzés.

A kocsit végül megjavította egy helyi szaki, aki kicsit sem volt kedves, de legalább fél nap alatt megoldotta a gondot. Az úgy volt, hogy másnap reggel lementünk a városba szerelőt keresni. Miután helyismeretünk az nem volt, jobb híján a helyiekre kellett hagyatkoznunk. 3 emberből 3 mást mondott, teljesen meg voltunk keveredve már, azt sem tudtuk hol járunk. Végül megláttunk három öreg fószert a kerítésnek támaszkodva beszélgetni. Gondolkodtunk kicsit, hogy odamenjünk e, mert tipikusan úgy néztek ki, mint akikről lesír, hogy ha kérdezünk valamit, ezek tutira összevesznek rajta kinek van igaza, meg kit tudja jobban.

Így is lett. „A Bandi itt a szomszéd utcában…” „Nem, nem… hát az öreg már két éve meghalt!” „Bolond vagy te Józsi…” stb. Inkább továbbmentünk. A kürtöskalácsos sorban megláttuk a többieket, ittunk egy kávét szemben, amíg a lányok vettek reggelit. Közben sikerült kiderítenünk a szerviz helyét és elindultunk. A jó kocsival már átpakoltunk mindenkit vissza a mi házunkba. Végül kórházba nem mentünk Snoopy kezével, mert utolsó délután felfeküdt háttal az autó csomagtartójára egy jéghideg sörrel. Az majd hűti a törött ujjait. Teljesen úgy nézett ki, mintha a mesében a fehér kiskutya lenne a háza tetején pihenve. Itt kapta a Snoopy nevet.

Tehát visszaértünk a kezdethez. Aznap Pondin és egy másik srácon volt a sor, hogy meglepjenek minket valami gasztronómiai csodával. Előtte tuti nem főztek soha. Azt hiszem egy szimpla paprikás krumplival próbálkoztak, de mivel nem tudták, meg a sör miatt eszükbe sem jutott, hogy azt kevergetni is kellene néha, ezért teljesen odaégett. Annyira, hogy a lábost el is kellett dobni, mert még jégcsákánnyal sem jött fel róla az elszenesedett maradék.

A legnagyobb húzásuk mégis a saláta volt. Ubisali Pondi módra. Elővette az előzőleg gondosan felírt receptet és belekezdett. Valamiért a 2mk sót ő merőkanálnak fordította nagy boldogságában… mikor közöltük vele, hogy szerintünk az mokkáskanál akart lenni, teljesen megvilágosodott. Ki sem derült volna amúgy a turpisság, de a gyomrunk már kezdte feladni a harcot ezért ennünk kellett. Végül is a paprikás krumpli bizonyos részei egész ehetőek voltak, csak kicsit sós volt a cucc. Gondoltuk majd az ubisali leviszi, de mikor beraktuk a szánkba… hát olyan fanyar képeket még nem láttatok szerintem. 2 merőkanál só! El tudjátok ti azt képzelni?!

Az ebédet inkább a parti büfésoron folytattuk ezután. Nekem sikerült is rákvörösre égnem, mert napolaj meg ilyenek az luxus volt. Éjjel nem is nagyon ment az alvás. Egy vendégmatracon aludtunk a lányok lábánál Snoopy-val. Mikor nagy nehezen sikerült elaludnom, olyan rosszul voltam, hogy simán pofon vágtam szegény srácot álmomban. Az meg felriadt, nézte mi az isten van, felkelt és ivott egy sört miközben a vergődésemet nézte. Mire elkortyolgatta, megnyugodtam és visszafeküdt mellém.

Másnap reggel viharfürdő jött megint. Négyen indultunk, de csak hárman mentünk a vízbe. Az én hátamnak kifejezetten jót is tett, mert amúgy is égett mint a rongy a tegnapi strandolástól. Az már kicsit kellemetlenebb volt, mikor eleredt az eső meg jég is jött és ott kopogott a amúgy is érzékeny felégett bőrömön. Mintha tűkkel szurkáltak volna.

Nap közben sikerült enyhíteni a fájdalmat néhány palackkal. Estére teljesen bealudtam, ezek meg közben grillezni akartak. A nedves fa persze nem gyulladt be nekik. Találtak a sufniban valami vegyszert, azt ráöntötték. Kromofág volt. Nagy lobbanás, az egész grill feketére égett, mármint nem a kaja, csak a sütő. Az üveg szintén begyulladt, azt bedobták a fa alá, ahol olyan 10 négyzetméternyi füvet is megsemmisített. Szerencsére a kerti zuhany tömlőjével sikerült megfékezniük a lángokat.