Nem vagyunk egyformák. És milyen szerencse is ez néha. Én most blogot irkálok az életemről, remélem, egyszer eljutok a jelenig is. Minden napom nem írhatom le, de nagy léptekben haladva már csak gyenge 10 év lehet vissza a jelenig.

Most egy lányról szeretnék mesélni nektek. Ez a lány még a középiskolás időkben volt nagy barátom. Kicsit mindig fura volt nekem, de nem nagyon foglalkoztam vele, mondván nem az én problémám. A filmes srác barátnője volt vagy két évig. A kapcsolatuk megromlott ugyan, de ettől függetlenül mindig bejött hozzánk dumálni.

Mikor tükörország már messze volt, ő végig ott volt velem. Emlékszem minden reggel ő ébresztett az érettségi hajtásban. Ugye esténként ment a „tétel” tanulás, és nem volt nagy erőm felkelni. Reggelente jött a busszal, az utcánk elején rakta le. Besétált hozzánk iskola előtt, feljött a szobámba és gyengéden felébresztett. Ez még a tükör történet közben kezdődött, de már a filmessel való szakítás után.

Szerettem, hogy itt van, habár rosszakat meséltek róla. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ugyanolyan volt nekem, mint mások. Sokat mesélt a családjáról, ami szintén csonka volt, mint sokaknak azóta is. Ő vezette a háztartást már kiskora óta, meg volt egy öccse, de a felemás család miatt vele gondok voltak, ha jól emlékszem. Elég közel kerültünk egymáshoz.

Olyannyira, hogy reggelente a gyengéd simogatást az ágyam szélén ülve felváltotta a befekvés mellém az ágyba és ébresztgetés. Mivel nyár volt, ezért én akkori szokásaimhoz híven egy szál semmiben aludtam csak, rajtam pedig egy takaró huzata volt. Egyik reggel megint jött, és befeküdt mellém. Felébredtem, közöltem vele, hogy de rajtam ám nincs semmi. Nevetett, hogy nem hiszi ő ezt el, és behúzta a kezét a takaró alá. Ezt itt most nem folytatnám, ha nem haragszotok, de annyit még hozzáteszek, hogy utána már elhitte.

Sokat voltunk együtt abban az időben az év végéig. Nem voltunk mi soha szerelmes pár, csak barátok. Sosem fogtam meg a kezét, ő sem az enyém, és ez így volt talán helyes. Akkoriban amúgy is zűrösek voltak a dolgok, nem hiányzott volna még ez is, ha teljesen őszinte akarok lenni magammal. Persze az embernek sokszor visszaköszön, hogy mi lett volna ha…? Sosem tudhattam meg.

A napok múlásával sok forró történet volt, és imádtam őket annak ellenére, hogy nem kellett az egész úgy ahogy van. Sokat köszönhetek én annak a lánynak azt hiszem. Nem csinált ugyan semmit, nem volt különleges sem, de valahogy mégis belementem a játékba. Filmet néztünk délutánonként, én a cicijén feküdtem közben. Persze volt ruha rajtunk, de még így is kínos helyzetekbe kerültünk, mikor jöttek a haverok, mi meg egy ágyban összebújva, úgy hogy én rajta fekszem. Először nehéz volt kimagyarázni, de később azt hiszem értették a dörgést.

Mikor a part hercegnőjével vége lett, el voltam kenve. Ő ott volt velem, mint minden nap. Azt mondta, ha nem tetszik az élet, változtassak rajta. Megfogta az arcom és meg akart csókolni. Én elhúztam a fejem, és közben éreztem, egy világ omlik most benne épp össze. Sosem akartam bántani, de akkor én erre nem álltam készen. A kapcsolatunk egymással ugyan keveset változott, de bizton állíthatom, sosem volt már a régi. A szavai viszont a mai napig a fülemben csengnek; ha nem tetszik, változtass rajta.

A lány ma Németországban él. Azt hiszem egyetemre sosem ment. Mikor technikus éveimben visszamentem a gimnáziumba meglátogatni - mert ő ott volt 5. 6. éven - teljesen megváltozott. Kivirult, szédítő ruhákban járt, bárkit megkaphatott volna. Többet nem hallottam róla, gondolom találkozott valakivel, aki kivitte. Évek óta ott él már, remélem nem is emlékszik minderre, amit írtam nektek. De bennem most hogy nosztalhiázom, újra felébredt a gondolat; mi lett volna ha...