Végre hétvége, és végre itthon. Ma már mögöttem van vagy 200km utazás, meg egy lakás bebarangolása bérleti szándékból. Van, ami nagyon ott van benne, van, ami meg teljesen tré. Dolgozni kell rajta kicsit, de szerintem jó lesz.

Az a rohadt hó is megjött. A kocsin meg az ablaktörlő életveszélyes. Pedig most cseréltem, de inkább csak szétkeni a vizet, nem lehúzza. Alig láttam valamit végig, ami azért 120km/h felett nem túl bíztató. Végül is megúsztam, nem volt semmi extra. Ezekben az új rádiókban meg nem volt semmi jó végig. Én nem szerettem a Danubius-t egyáltalán, a Sláger még hellyel-közzel elment, ha épp nem beszélgettek, hanem zenéltek. Ezekben zenélnek, de olyan ótvar számok mentek egész délelőtt, hogy teljesen befordultam egyedül a kocsiban.

Este szerintem irány a kávézó. Végre pontot kellene tenni ennek a szilveszternek is a végére. Talán felhívom a Snoopy-t, hogy tud e valamit már a beosztásával kapcsolatban, de elég elvetélt ötletnek tűnik így elsőre ez a közös Fiesta. Amúgy meg ki kellene menni a térre forralt borozni, mint pár éve. Ahhoz lenne kedvem igazán, csak hát a fagyoskodást hagynám ki idén. De ittasan meg a franc sem fog megint vezetni, nem kell most a balhé a költözés előtt.

Ez a forralt boros téma is onnan került elő, hogy voltam a Tescoban és megcsapta az illata az orrom. Valami stand volt ott, ahol mérték. Ittam volna egyet szívesen, de hát ugye megint a kocsi miatt nem lehetett. Csak azt nem tudom, mi a csudának járok én egyedül ilyen helyekre! Grrr…!

Jaj most látom, hogy beírtam a kávézót a szövegbe, fele banda meg azt sem tudja mi az. Na, a kávézó az egy olyan hely, ahol a magunkfajták gyülekeznek. Ott mindenkinek van egy kis története, hogyan került oda. Nagyjából mindenki ismer mindenkit, és mégis idegenek vagyunk. Kékek. Hangulatos kis társaság a maga örömeivel és bánataival. Majd egyszer mesélek történeteket róluk, ígérem nem hagyom ki. Aki ott van, valamiért okkal van ott. Valami összeköti ott az embereket. Nehéz ezt szavakba önteni, de ha valaki oda tartozik, az érzi. Na, majd tisztázzuk később, remélem megvilágosodtok idővel.

Amúgy a hét elég lazán elment. Még kettő van vissza a régi melóból. Innen már csak láblógatás. Amúgy is évvége van, meg különben is, most mit csinálnak, kirúgnak? Mu-ha-ha. Már így is én teszek szívességet – és ezt a főnök mondta – nekik, hogy nem kezdtem december 7-én, az új helyen, hanem itt maradok év végéig. Az igazság az, hogy nem lenne szívem slamasztikában hagyni őket, mert azért mégis csak egy évet velük töltöttem. Nem szerettem mindenkit, de ennyi azért kijár, még nekik is. Nem rossz emberek ők, csak az élet így osztotta le most nekik a lapot. Legközelebb jobb lesz.

A kávézások azért hiányozni fognak, elismerem. Sosem voltam nagy kávés, végül is megvagyok nélküle, nem a koffein miatt járok, inkább a társadalmi élet miatt. Amíg ott volt Geery addig nagyon lelazított. Végül is Esztivel sincs baj, csak ő nehezebben nyit, meg eléggé megviselik a napi dolgok néha. Gyakran felhúzza magát, és akkor nagyon sajnálom. Tudom, nem sajnálatra van szüksége, de hát mit tehetnék? Biztosan jóra fordul neki is minden, én hiszek benne és segítenék szívesen, ha tudnék és engedné. De elég talpraesett ahhoz, hogy végigcsinálja, tudom. Olyan jó volt mosolyogni látni pénteken, mikor egyik kollégával beszélgetett. Ritka pillanat, és engem teljesen felvidított, de nem mondtam neki.

Gyors írok még egyet, mert el kell mesélnem, hogy kik a trónkövetelők! Nagy sztori!